Öröm olvasni a biogodat.

Napokon belül indul a térpszichológia blog! Megírom itt, ha elkészült.
Mi várható? Sok tér, sok pszichológia... :)
Plusz celeblakásokról is írok, hogy mit gondolok a lakásuk alapján.

Hát szóval... elolvastam itt a térpszichológiás oldalakat, és elindult tőle sok gondolatom... :)
és persze elkezdtem így nézegetni, mit is látok magam körül.
Nem sok nézegetés után nem azt láttam, hogy jé, ott az a kép, hanem jöttek az emlékek, hogyan került ez hozzám, kivel milyen kapcsolatban vagyok vagy nem vagyok most. Nem mind volt kellemes.
Azt hiszem, értem, Bea mit írt lejjebb. Ez a fajta nézés olyan, mint a mágnes, ha ránézek valamire, és hagyom, hogy elinduljon az agyam visszafelé az időben, akkor nemcsak az emlékek jönnek, hanem a trutymák is, ami rájuk tapadt, meg persze a szép is.
Huh... ez borzongató, egyben izgalmas is.

Az életemben gyakran megtapasztaltam milyen az, mikor valamit nagyon akarok, időben sürgetek, de nem történik meg. És azt is, hogy milyen valamit szándékozni, majd belelazulni, és hagyni, hogy történjék, ha itt az ideje.
Tudom, amíg nem tapasztaljuk meg mi magunk, hogy milyen e kettő között a különbség, addig nagyon nehéz türelemmel hinni, és nem pedig akarni... Ezeket a dolgokat tényleg nem lehet csinálni, csak hagyni.. Hú, hány év kellett hozzá, hogy ezt én magam is megtapasztaljam és megértsem... és hányszor fordul elő még ma is, hogy beleveszek az akarás útvesztőjébe... de örülök, mert legalább ma már észreveszem :-)

Bea, mennyire igazad van! Neked ez tényleg egy hivatás. Nem akarok bújócskázni, csak kíváncsi voltam, mit mondasz. Persze, hogy belevágnék, ha annyira akarnám a jobb életet. Biztos eljön majd annak is az ideje.
A munkám miatt sokat vagyok más városokban, azért jutok ide ritkábban. De egyre érdekesebb a dolog...

Kedves Péter!
Úgy gondolom, hogy ha valaki eljut arra a pontra, hogy azt érzi: megakadt az élete, valami "nem stimmel" körülötte és segítséget szeretne kérni valakitől, akkor az az ember nyitott arra, hogy megossza az életének apró részleteit is egy olyan terapeutával vagy tanácsadóval, akitől valamilyen elmozdulást, változást, segítséget remél. A tanácsadás alatt kialakuló bizalmi légkörben már az általad említett másik embernek (nevezzük kliensnek) nem probléma az, ha rálátunk az élete mélységeire, hiszen pont onnan "nézve" tudunk neki valódi segítséget nyújtani. Biztosan ismered az "orvosi titoktartás" kifejezést: nos, ilyen komoly titoktartással jár a mi segítő tevékenységünk is.
És hogy jó-e ennyit tudni egy másik emberről? Ha úgy érzem az a hivatásom, hogy segítsek másoknak, és van egy ragyogó módszer a "kezemben", akkor igen a válaszom! Persze, bárki elbújhat, ha akar, de aki igazán "gyógyulni" szeretne, az már nem fog bújócskázni!
Ha azt mondanám Neked, hogy ha átkelsz a félelmeiden, akkor kinyílik a világ, és egy színesebb, kalandosabb és boldogabb élet vár, akkor mit tennél?

Kicsit eltűntem, munka okán.
Bea, jó ennyit tudni egy másik emberről? És másoknak milyen, ha ennyit tudsz? Nyilván akarnak titkokat tartani magukról, én kevés embert ismerek, aki nem. Vagy mennyire részletesen "látsz" ennyi mindent? Azért kicsit elbújhatnék? Nyilván a saját hülyeségeim, félelmeim mögé.

Tünde sokszor emlegette, hogy ő a rogersi módszert alkalmazza a terápiák során. Már régebben megvettem Carl R. Rogers: Valakivé válni című könyvét. A napokban volt időm olvasni. Sorra jöttek a felismerések, hogy ezt is hallottam már, eztis és ezt is. De ami fantasztikus az egészben, hogy most így olvasva (még csak a 100. oldal környékén tartok), újabb és újabb tantusz esik le. Ráismerek dolgokra, hogy igen, én is így csináltam, ezt is így csináltam. De ami még ennél is jobb, hogy néhány esetben, amikor mondok, teszek valamit, abban a pillanatban beugrik, hogy igen, most ezt tettem, ez mit jelent - adott esetben mit játszmázom - és máris tudok korrigálni rajta. Sőt, előfordul, hogy mielőtt kimondanék valamit, már beugrik, hogy ez megint az én félresiklásom és nem mondom. Ismét megerősödött bennem a gondolat, hogy időnként a tanultakat újból fel kell eleveníteni, mert hiába érzem úgy, hogy már ezeket tudom, még mindig jönnek újabb felismerések. Egyébként ezt a könyvet mindenkinek tudom ajánlani. A mindennapi életben - család, gyereknevelés, munkahely, baráti kapcsolatok - is hasznos útmutatásokat tartalmaz.

Kedves Péter!
jól sejted.
Ahogy Te is írtad: a környezeted, ahol élsz: mindent elárul rólad akkor is, ha Te meg sem szólalsz.
Te pedig mindent el tudsz árulni magadról egy teázóban, hiszen beszélgetünk :-)
Gondold csak el: megjelensz valamilyen ruhában, valamilyen hangulatban. Bemutatkozol, kezet fogunk. Beszélgetünk különféle témákról - és esetleg kerülünk valamilyen témát.
Hallom a hangodon, ha lelkes vagy egy-egy téma kapcsán, és hallom, hogy mikor csendesülsz el, vagy hallgatsz el. Látom az arcod, a reakcióid, a gesztusaid, és közben érzem, hogy mi lehet mögötte.
Vagyis egy beszélgetésből nagyon sok minden kiderülhet a hétköznapokban is.
Viszont engem a jelenlegi tapasztalatommal (harmadévesként) egy teázó háttérzaja, egy közeli asztaltársaság vagy a pincér zavarnának, esetleg kizökkentenének abban, hogy tökéletesen és csak rád figyeljek. Tehát én egy teázóban töltött beszélgetés után nem vállalnám, hogy megmondjam például azt, hogy milyen lehetett a múltad. Azonban a lakásodban meglátnám mindazt, amin már keresztülmentél, és azt is, ami most feladat.

Engem is érdekel ez a dolog. Kicsit frászolok, hogy ha eljönnétek hozzám, és tényleg mindent látnátok rólam, mielőtt még megszólalnék (ahogy írja egy újabb ember a tapasztalatait, és gondolom, lesznek még mások is).
Az az érzésem, hogy itt valami több van. Mintha egy szimpla társalgás is másképp lenne köztünk, ha pl. egy teázóba ülnénk be.
Ha mindent szimbólumokként néztek, akkor talán nem is kell ahhoz az én környezetem. Jól sejtem?
Help me, please! :-)))

Szia Roland!
A válaszom arra, hogy kinek milyen segítséget tudunk adni : annyit, amennyinek befogadására akkor készen áll. Ezt az elemzés során, a beszélgetés alakulásából látjuk. A házigazda is pontosan érzi, addig lelkesen kíváncsi, egyre nyitottabb, majd amikor közelítünk a "határhoz", a folyamat leáll.

A térpszichológia módszerével olyan összefüggéseket is meglátunk, amelyeket konkrétan sosem fogalmazott meg az ott élő ember, és a kimondásával egyben most egy blokkot old, vagy egy olyan új döntést hoz meg, ami a továbblépéshez szükséges. Ő mondja ki, mi csak kérdezünk, amivel segítünk rájönni, annak, aki ezt kéri.
Nem mindenki akar mélyen belemenni lelki dolgokba -ez érthető-, meglepődnek: jött egy idegen, pár percig nézelődik nálam, és olyat is elmond rólam, amit még én is csak próbálgatok magamban összerakni.

Az igazság az, hogy mindent (minden lényegeset) leolvasunk a térből. Hogy mi a nem lényeges a mi szempontunkból? Pl. hogy mi a kedvenc étele, stb.

Amúgy köszöntünk a férfi szakasz új tagjaként! :)

Üdv., Tünde

Van itt ez az új cikketek a nyitóoldalon, ahol Dóra megírja, milyen volt neki a térpszichológia elemzésetek. Hogy ez nem volt elég neki, hogy "elinduljon az úton, de azóta is jár az agya", mert tippeket, ötleteket is adtatok neki.
Nekem ez már bőven egy elindulás...

Amúgy érdekelne, hogy ti hogy látjátok ezt, kinek milyen segítséget tudtok adni. Mert még nem nagyon ismerem a térpszichológiát, nálam (még) nem voltatok, csak itt olvasgatom, de ahogy mást se, ezt se lehet betűkből olvasva megtapasztalni, ebben már biztos vagyok. :) Amiket olvastam, az viszont tetszik!

Az feltűnt, hogy ez egy női szakasz. Fiúk, hol vagytok?!