Szeretettel köszöntünk a honlapunkon!

"Út a jelenbe": az önismeret útja. Tudni, hogy kik vagyunk itt és most, a jelen pillanatában. Ez a kiindulópontja annak, hogy elérjük, amit szeretnénk, akár spirituális, akár világi céljaink vannak. A jelenben fedezhetjük fel, hogy miért nem vagyunk még ott, ahol lenni szeretnénk, hogy érzéseink, hitrendszerünk hogyan alakította életünket azzá, amilyen Most.

Honlapunkkal egy önfelfedező útra hívunk, amin valószínűleg már jársz is, hogyha ránk találtál. Mi ezt térpszichológiának nevezzük, azt kifejezve e szóval, hogy a világunkat formáló hatások belőlünk erednek. A "tér" szó itt maga a Lét, minden jelenségével, beleértve az emberi kapcsolatokat, a kommunikációt is, a látható dolgok és a környezet mellett.

fórumban pedig örömmel várjuk a felismeréseket, tapasztalásokat, saját történeteket, álmokat. Ha van kedved, oszd meg Te is őket velünk, mindannyiunkkal!

Út a jelenbe

Írások a "jelen" megéléséről a hétköznapokban - klikk ide...

Útravaló

Azt gondoljuk, az élet formál bennünket. Ám az élet változásait mi magunk vonzzuk be (nagy részét tudattalanul), hogy azután formálhasson a látásmódunkon, hogy elengedhessünk olyan régi, meggyökeresedett hitrendszereket, elveket,  tapasztalatokat, amelyek már nem szolgálják azt az irányt, amerre haladni szeretnénk. Ezek azok a dolgok, amelyek mélyen átalakítanak bennünket, ezáltal az életünket is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés E-mail cím: Jelszó: Bejelentkezés Elfelejtetted jelszavad?
Regisztráció
Regisztráció Több funkció és tartalom eléréséhez regisztrációhoz szükséges

Felhasználónév: E-mail cím: Jelszó:
Kérek hírlevelet!
Regisztráció
  |

Táborok

 

2010 nyarán önismereti táborba jöhetsz velünk a görög tengerpartra. Részletek hamarosan...

 

Kapcsolat

E-mail címünk: info@tudashid.com


Mi a SzÖSz?

Játékos Önkifejező Színkör - további információkért  klikk ide.

A Nők Lapja 41. számában, az Örömhozók című cikkben rólunk is írnak. Klikk ide a cikkhez.

Olvasópolc

Olvasópolcunkon 1-1 témáról, különböző területekről és nézőpontokban írt írásokat olvashatsz:
Az intuíció. A pénz és a spiritualitás. A párválasztás. A szex. Tovább az írásokhoz...

Auroville fogadó

Dél-Indiában, a Bengáli öböl partján található Auroville, a "jövő városa", az Emberi Egység megtestesülésének, az anyagi valamint a spirituális kutatások színhelye, és lehetőséget biztosít mindenkinek a külső és belső világ felfedezésére, önmaga megismerésén át.
Az Auroville Fogadó az ott élő magyarok szervezete. Segítséget nyújtanak az  odautazó magyar embereknek amellett, hogy kulturális és oktatási programokat szerveznek a két ország között - klikk ide.