Út a jelenbe

Mit is jelent ez?
Nem, nem a „Vissza a jövőbe” című film folytatása, sőt egyáltalán nem film, nem könyv, nem egy vallási gyülekezet és nem is egy új utazási iroda szlogenje.

EZ a valóság, ennek ellenére ez sokaknak első olvasatra furcsa, ellentmondásos, sőt még taszító is lehet. Elfogadom. Hiszen, ha azt mondom, hogy mutatok Neked egy Utat a jelenbe, akkor ezzel valószínűleg azt feltételezem, hogy MOST nem vagy ITT. Márpedig, ha most a számítógép előtt ülsz és ezt olvasod, akkor minden bizonnyal jelen  vagy – mondhatod.

Van kedved egy rövid kísérletre?
Ha adsz az idődből pár percet, és velem jössz, tehetünk egy próbát ITT és MOST!

Semmi különöset nem kell tenned, csak most ott, ahol vagy válaszolj arra a kérdésre (nem kell hangosan, lehet magadban, ahogy neked jó, ahogy a hely és a körülmények megengedik), hogy
Hogy vagy most? Hogy érzed magad? Mi történik?
Próbálj úgy válaszolni, hogy a válaszadás tartson legalább 20 másodpercig.

Végeztél? Akkor most, hogy Te már ismered saját „monológodat” elárulom Neked, hogy én hogy vagyok MOST. (Persze, megértem ha ez téged nem érdekel. Azért olvasd el, hogy megnézd, én miről beszélek akkor, ha azt mondom ITT és MOST.)

„Számban az előbb kortyolt tea íze. Finom. Érzem mennyire átmelegítette a szájüregemet. Kapar a torkom. Ahogy itt ülök, a bal oldalamat szinte süti a radiátor, de a jobb kezem még hideg. Átfut rajtam a gondolat, hogy milyen nagyon hideg volt kint ma este. Közben hallom, ahogy csepeg a radiátorban a víz. Az utcán dudál egy autó.”

Nos hasonlít kettőnk leírása? Nem? Nem baj! Akkor most így, hogy már tudod, mit szerettem volna kérni Tőled, megpróbálnád ilyen szemmel megnézni a jelen pillanatot?

Megtetted? No és milyen volt? Könnyű? Nehéz? Szokatlan?
Milyen érzés volt a teljes figyelmeddel figyelni saját magadra? 
Mit gondolsz, szoktál így figyelni máskor is magadra, vagy a családtagjaidra?
És érezted már, hogy ilyen figyelemmel figyel Rád valaki?
Szerinted, ha gyakorlod, és ilyen nagy figyelmet fordítasz egy-egy pillanatra, akkor lehetséges, hogy ennél sokkal több dolgot is észrevehetsz benne?

Sokan szeretünk utazgatni, megismerni a Világ számos országát, nagyvárosát, de vajon mennyire ismerjük a lakást, ahol élünk, mennyire ismerjük a társunkat, a gyerekünket, a szüleinket, és mennyire ismerjük önmagunkat?

Mi, akik elindultunk, hogy átkeljünk a TUDÁSHÍD-on, tudjuk, hogy ezen az utazáson részt venni legalább annyira kalandos, izgalmas, érdekes, mint elutazni egy távoli országba. Azt is megtapasztaltuk, hogy utazásunk során számtalan olyan kincsre bukkanhatunk, melyekkel eddig csak álmainkban találkoztunk. Nem hiszed el? Nyugodtan kételkedj. Vagy tégy egy kísérletet, és csatlakozz ehhez az utazáshoz.

Egy szeptemberi nap pillanatai

Ma reggel eldöntöttem, hogy ma odafigyelek az adott pillanatra, és hagyom, hogy ez a fajta figyelem határozza meg a napomat.
Vezetés közben néztem az embereket az utcán, ahogyan sietősen haladtak, vagy épp álltak a megállóban, beszélgettek, gyereket fegyelmeztek vagy kutyát sétáltattak.
Láttam a többi autó sofőrjének arcát, ahonnan leolvasható volt feszültség, idegesség, egykedvűség, vagy vidámság; kinek melyik, attól függően, hogy ma reggel ki mit választott.
Még a hulló falevél útját is képes voltam megfigyelni.
A munkahelyemen is lassabban és figyelmesebben, sőt türelemmel voltam jelen. Ezáltal semmi sem zavarta meg a belső békémet; a külső viharok nem tudtak behatolni ide.
Délután kényelmesen elindultam, és hiába nem siettem, mégis elértem az üzletek nyitva tartását, és sikerült mindent elintézni, amit terveztem; vagyis amiről úgy gondoltam, hogy csak akkor szánok rá időt, ha majd úgy alakul, mégpedig kapkodás és sietség nélkül.
Olyan szép béke volt bennem. Lassan, komótosan nézelődtem az utcán, mint aki egy kiránduláson, egy idegen városban ráérősen sétál. Megláttam egy kávézót, és úgy döntöttem betérek meginni egy forró csokit. Arra a hírre sem tántorodtam el, hogy nincs internet, hanem kértem a pincérlánytól a csokim mellé egy jegyzet-lapot, hogy kézzel írjam le a gondolataimat, amit most Te olvasol.

Győri Beatrix